1 vádlott

Tárgyalás időpontja: 
2023. május 18., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
lopás és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B.640/2022.
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 130.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a vádlott (egy 49 éves kecskeméti férfi) 2021. októbere és decembere között Kecskeméten családi házak, társasházak udvaráról szerszámokat, kerékpárokat, mobiltelefonokat vitt magával. Az így okozott kár meghaladja az 1.000.000 forintot.

Egy alkalommal egy gyorséttermek személyezti bejáratán osont be és elvitte az ott dolgozók hátizsákját és kabátját, egyikük zsebében 300.000 forint készpénzzel.

A vádlott 2021. decemberében egy utcán parkoló kisteherautóval úgy hajtott el, hogy az indítókulcs is benne volt a gyújtáskapcsolóban. Később a járművet a város túlsó pontján hátrahagyta. Egy hét múlva egy másik telephelyről a nyitott irodaépületben talált indítókulcsot magához vette és az udvaron álló céges autóval elhajtott. A „fuvar” végeztével a vádlott az indítókulcsot eldobta. A rendőrök mindkét járművet megtalálták és a sértetteknek visszaadták. A vádlottnak mindezek mellett egy céges biztonsági kamera szándékos megrongálása miatt is felelnie kell.

Az ügyészség a többszörös és különös visszaesőnek számító vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Az eljárás tanúkihallgatással folytatódik. A bizonyítási eljárás alakulásának függvényében ítélethozatalra is sor kerülhet.

A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel a tárgyaláson az előzetes sajtóregisztrációt (sajtoregisztracio_bacs@birosag.hu) követően a sajtó képviseletében legfeljebb 7 fő vehet részt.

Eljáró bíróság: