D.Sz.

Tárgyalás időpontja: 
2022. július 4., hétfő 08.30
Ügy tárgya: 
lopás és más bűncselekmény
Ügyszám: 
B.327/2020.
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 131.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a vádlott 2018. szeptember 20-án, éjjel egy társával együtt megjelent egy kecskeméti gépkocsikereskedés telephelyén. A vádlott és a társa a kerítést letaposta, majd a biztonsági kamerákat úgy mozdította el, hogy a telephelyen található épületbe be tudjanak surranni. Az épület egyik irodahelyiségében felfeszítettek egy kétajtós vaslemez szekrényt, amelyből egy 4.500.000 forintot tartalmazó borítékot emeltek ki.

A vádirat további pontja szerint a vádlott 2018. december 19-én, hajnalban az ablakon keresztül bemászott egy kecskeméti cég irodaépületébe, miközben az ablaknál várakozó társa egy fejszét adott be neki. A vádlott lefeszítette - az irodában lévő – falhoz csavart széfeket, majd azokat egy utazótáskába helyezte és kiadta a társának. Ezt követően mindketten elmenekültek a helyszínről.

A vádlott még ugyanezen a napon Helvécián elásta a már kiürített széfeket, azonban a nyomozóhatóság a helyszín közelében igazoltatta és elfogta. Az így okozott kár meghaladja a 24.000.000 forintot.

Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Az ügyben ítélethozatal várható.

A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel az előzetes sajtóregisztrációt (sajtoregisztracio_bacs@birosag.hu) követően a tárgyaláson a sajtó képviseletében legfeljebb 7 fő vehet részt.

Eljáró bíróság: