Cs. M. M.

Tárgyalás időpontja: 
2020. október 26., hétfő 08.30
Ügy tárgya: 
halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
Ügyszám: 
B.385/2019.
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 133.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint 2018. június 11. napján 4 óra 28 perc körül a 44 éves vádlott Orgovány lakott területén belül az 50 km/h sebességkorlátot túllépve közlekedett személygépkocsijával. A vádlott az egyik balra ívelő útkanyarulatból túlzott sebessége miatt az út jobboldali útpadkájára sodródott, majd onnan balra kormányozta a gépjárművét és nekiütközött egy ingatlan kerítésének. Ekkor elütötte a járdán sétáló két férfit, amelynek következtében az egyik sértett az ingatlannak kerítésének csapódott, míg a másik sértett egy virágágyásba esett bele. A baleset következtében az egyik sértettnek 21 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, míg a másik sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette. A baleset során a vádlott is súlyosan megsérült.

Az ügyészség a vádlottal szemben fogházban végrehajtandó szabadságvesztés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bizonyítási eljárás alakulásának függvényében akár határozathozatalra is sor kerülhet.

A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel előzetes sajtóregisztrációt (sajtoregisztracio_bacs@birosag.hu) követően a tárgyalási napon a sajtó képviselői részéről legfeljebb 3 fő vehet részt.

Eljáró bíróság: