K.T.

Tárgyalás időpontja: 
2019. június 18., kedd 12.30
Ügy tárgya: 
Csalás bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B.1061/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 101.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a vádlott, egy kecskeméti gimnázium tanára volt 2016 tavaszán, amikor az iskola tanulói részére meghirdetett egy hat napos franciaországi kirándulást 45.000 forint/fő részvételi díjjal. A nagy érdeklődésre tekintettel az utazásra később az iskola diákjain kívül jelentkezhettek ún. külsősök is.

A vádlott úgy hirdette meg az utat, hogy a részvételi díj magában foglalja az útiköltséget, 3 és4 csillagos szállodákban történő elszállásolást, félpanziós ellátást, a belépődíjakat és sétahajózást. A vádlott a jelentkezőknek azzal magyarázta a rendkívül kedvező részvételi díjat, hogy az, egyrészt az előfoglalási kedvezménynek, másrészt annak köszönhető,hogy diákcsoportként utaznak, azaz a jelentkezők 60%-a OM (Oktatási Minisztérium)

azonosítóval rendelkező diák, illetve tanár, továbbá felhasználja a sok éves utazásszervezési tevékenysége során kialakult kapcsolatait.

Az utazásra 2016. október végéig összesen 213 fő jelentkezett, akik a 45.000 forintos részvételi díjat három részletben fizethették be a vádlottnak. Azok a jelentkezők, akik a teljes részvételi díjat 2016. június 25-éig kifizették azok további kedvezményt kaptak és 5.000 forinttal kevesebbet, mindösszesen 40.000 forintot kellett befizetniük a vádlottnak. A vádlott emellett több jelentkezőtől csoportos biztosításra is szedett be pénzt.

A jelentkezők többsége a vádlott munkahelyén, készpénzben adta át a részvételi díj összegét a vádlottnak, aki az átvett összegekről átvételi elismervényt állított ki és adott át. A jelentkezők közül néhányan a részvételi díjat átutalták a vádlott által megadott, a fia, nevére nyitott, de a vádlott kizárólagos kezelésében lévő számlaszámra.

A vádlott 2016. október 5-én az iskolában a jelentkezők számára tartott egy tájékoztatást, ahol valótlanul azt állította, hogy két autóbusszal fognak utazni, azokat és a szállásokat is lefoglalta. A franciaországi utazásra 2 2016. október 31. és 2016. november 5. napja között került volna sor.

Az indulás előtt azonban egy nappal, 2016. október 30-án az esti órákban a vádlott egy e-mail üzenetben lemondta az utazást azzal a valótlan indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját többszöri felszólítás ellenére sem kapta meg, így a résztvevők 60:40 %-os diák –külsős arányát nem tudja garantálni, ezért a diákcsoportnak járó kedvezménytől elesve, a befizetett díjhoz képest, jóval többe kerülne az utazás, amelyet nem áll módjában felvállalni.

Az útlemondás tényleges oka azonban az volt, hogy a vádlott az utazás alapvető feltételeiről, azaz szállásról és közlekedési eszközről nem gondoskodott, azok foglalásáról és kifizetésérőlegyáltalán nem intézkedett, de ez eleve szándékában sem állt.

A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők egy parkolóban egy találkozót szerveztek a vádlottal és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat, valamint mutassa be azok kifizetését

igazoló dokumentumokat, illetve fizesse vissza részükre a részvételi díjat, azonban ezek egyikére sem került sor. Ezen alkalommal a vádlott valótlanul azt állította, hogy egy budapesti társaságtól bérelt buszokat az utazáshoz. Később a sértetteknek e-mail üzenetben küldött egy általa hamisított tranzakciós bizonylatot, amely valótlanul azt tanúsította, hogy a fenti busztársaság bankszámlájára 2016. április 25-én 850.000 forintot, 2016. június 17-én 500.000 forintot utalt át. A vádlott valójában nem foglalt buszt az általa meghirdetett utazásra.

A vádlott által hivatkozott szálláshelyekről megállapítást nyert az, hogy a vádlott valójában egyik általa megjelölt szállodában sem foglalt szállást, a szállásköltség díját egyik szállodának sem utalta át.

A vádlott az elmaradt utazást követően heteken keresztül hitegette a sértetteket azzal, hogy 2016. november 14-éig a befizetett részvételi díjakat maradéktalanul visszafizeti részükre, de különböző kifogásokkal élve – például nem jelentette be előre a bankba a nagy összegű készpénzkiviteli szándékát, a szállodák még nem utalták vissza a pénzt, rosszul lett – kibújt fizetési kötelezettsége alól és a sértettek részére – két fő kivételével – azóta sem fizette vissza a befizetett részvételi díjat. A csoportos biztosításra beszedett 256.000 forintból is csak 174.000 forintot fizetett vissza.

Az anyagi gondokkal küzdő vádlott szándéka már az utazás meghirdetésekor kétséget kizáróan a részvételi díjak megszerzésére irányult, az utazásra jelentkező sértetteket tévedésbe ejtette azzal, hogy a beszedett összegeket a meghirdetett franciaországi kirándulásra fogja fordítani, mivel valójában semmiféle utazást nem szervezett, a 136 sértettől átvett, összesen 9.171.000 forintból (amelyből 8.915.000 forint volt a befizetett részvételi díj és

256.000 forint volt a biztosítás díja) nem foglalt és nem fizetett szállást, nem foglalt és nem fizetett autóbuszt sem.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A tárgyalás iratok ismertetésével és várhatóan a perbeszédekkel, valamint ítélethirdetéssel folytatódik.

Eljáró bíróság: