R. O. R.

Tárgyalás időpontja: 
2019. május 15., szerda 13.30
Ügy tárgya: 
kifosztás bűntette
Ügyszám: 
B.325/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 133.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vád szerint a 22 éves kecskeméti vádlott 2018. március 3. napján reggel 8 óra körüli időben érkezett meg az ekkora már erősen ittas két férfi lakásába. A nő is becsatlakozott a beszélgetésbe és italozásba. A nagy mennyiségű alkohol elfogyasztását követően a két férfi 10 óra körül lefeküdt aludni, amit a kevésbé ittas vádlott kihasznált és a házból eltulajdonította az egyik férfi konyhaasztalon hagyott, 72.000.- forint értékű mobiltelefonját. Majd az ablakpárkányon lévő slusszkulcs segítségével kinyitotta a másik sértett autóját, ahonnan 100.000.- forint készpénzt vitt el. Ezt követően távozott a helyszínről és a mobiltelefont 5.000.- forintért értékesítette, a készpénzből pedig újabb mobilkészüléket vásárolt.

A vádlottal szemben az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Az eljárás a vádlott kihallgatásával folytatódik.

Eljáró bíróság: