M.J. és társai

Tárgyalás időpontja: 
2019. február 4., hétfő 08.30
Ügy tárgya: 
Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B.970/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 126.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott, mint egy izsáki székhelyű gazdasági bejegyzett ügyvezetője 2014-ben támogatási kérelmet nyújtott be egy egyesülethez a turisztikai tevékenységének ösztönzésére.

A kérelemnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 35 millió forint erejéig helyt adott (azt kettő részletben folyósították). A támogatásból a kérelemben megnevezett vadászház épült, azonban a vádlott eltitkolta, hogy abban saját maga és felesége életvitelszerűen kívánnak élni, ami a pályázati feltételek értelmében kizárt volt. Erről a vádirat szerint a II.r. vádlott is tudott.

A vádirat tartalmazza azt is, hogy Izsák Város Önkormányzata -melynek az I.r. vádlott volt a polgármestere – jogtalanul vett igénybe közfoglalkoztatotti támogatást 934.222,- Ft igényben, ugyanis a közfoglalkoztatott ténylegesen a vadászházban dolgozott. Erről a III.r. vádlott is tudott és ehhez szándékosan segítséget is nyújtott.

A vádirat tartalmazza azt is, hogy az I.r. vádlott közreműködött abban, hogy a Cégbírósághoz valótlan tartalmú okiratot nyújtsanak be az ügyvezető személyével kapcsolatosan (ugyanis a cég vezetését az okirat tartalmától eltérően továbbra is ő gyakorolta).

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A tárgyalás tanúk kihallgatásával folytatódik.

Eljáró bíróság: