dr. A. Gy. N.

Tárgyalás időpontja: 
2018. szeptember 4., kedd 08.30
Ügy tárgya: 
ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B.301/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 126.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a kecskeméti férfi 2015 és 2017 év között okiratszerkesztő és letétkezelő ügyvédként járt el. A vádlott 15 ügyfél esetében megszegte hivatásából eredő kötelezettségeit, és a letétként nála lévő pénzösszeget nem a rendeltetésüknek megfelelően használta fel, hanem a vád szerint azokkal sajátjaként rendelkezett. A férfi ezzel az ügyfeleinek összesen 114 millió kárt okozott, amelyet csak öt sértett esetében térített meg.

A vádlott továbbá 2017 augusztusában a felesége ingatlanára is jelzálogjogot szeretett volna alapítani, ezért az aláírását egy okiratra hamisította, majd a valótlan tartalmú okiratot benyújtotta az illetékes járási hivatalhoz. A nő bejelentése alapján azonban sikerült megakadályozni azt, hogy az ingatlannyilvántartásba a jelzálogjog bejegyzésre kerüljön.

Az ügyészség a vádlottal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Az eljárás tanú kihallgatással és iratismertetéssel folytatódik. Ítélethirdetés nem várható.

Eljáró bíróság: