T. M.

Tárgyalás időpontja: 
2018. március 21., szerda 10.00
Ügy tárgya: 
rablás bűntette
Ügyszám: 
B.876/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 130.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a 41 éves kecskeméti vádlott 2017. augusztus 5-én 6 óra 30 perc és 7 óra közötti időben bekopogott a 86 éves idős asszony lakásába azzal az ürüggyel, hogy a villanyórát szeretné leolvasni, majd 23.000.-Ft készpénzt kért a sértettől. A nő nemleges válaszát követően eltávozott, majd kis idő múlva visszatért és vizet kért a sértettől. A sértett a vádlott kérésének eleget téve a konyhába ment, ahová a vádlott követte, majd hirtelen mozdulattal kitépte a sértett füléből a 45.000.-Ft értékű fülbevalóját és elmenekült a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, a bal fülcimpa szakított sérülését szenvedte el. A vádirat szerint továbbá a férfi 2017. július 29. és 2017. augusztus 1. napjain a tulajdonosok beleegyezése nélkül bement két lajosmizsei ingatlanba, ahonnan eltulajdonította a sértettek pénztárcáját, a benne lévő iratokkal együtt, valamint összesen 217.010.-Ft értékű készpénzt, illetve vagyontárgyakat vitt magával.

Az ügyészség vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Az eljárás tanúk meghallgatásával folytatódik. Ítélethirdetés nem várható.

Eljáró bíróság: