Folytatódik a 85 éves idős férfi sérelmére elkövetett rablással vádolt vádlott büntetőügye

Tárgyalás időpontja: 
2017. június 21., szerda 08.30
Ügy tárgya: 
rablás bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló: 
I. emelet 101.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirati tényállás lényege szerint a 29 éves tatárszentgyörgyi férfi 2016. április 4. napján 20 óra körüli időben Kecskeméten leszólította a 85 éves, idős koránál fogva gyalogosan lassan, nehézkesen, bizonytalanul közlekedő férfit azzal, hogy tőle pénzt kért. A sértett a kérést elutasította, ezért a vádlott őt követni kezdte, majd a sértettet erősen fellökte. A vádlott a földön fekvő sértettre vetette magát, és a sértett kabátzsebében való kutatás eredményeként megtalált sértett nevére kiállított igazolványokat, valamint 53.000,- forint készpénzt elvette, majd később azokat eldobta. Az igazolványokat és a készpénzt a helyszín közelében megtalálták, így a bűncselekménnyel okozott kár megtérült.

A sértett a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett el, azonban a súlyosabb sérülés elmaradása nem az elkövetőn múlott.

Az ügyészség – többek között – börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, valamint közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Az eljárás tanúk és szakértők kihallgatásával folytatódik. Ítélethirdetés nem várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: