Kezdődik az orgoványi emberölési kísérlet tárgyalása

Tárgyalás időpontja: 
2015. május 26., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntettének kísérlete
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Törvényszék
Tárgyaló: 
Díszterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat lényege szerint a vádlott /22 éves román állampolgár férfi/ 2014. július 20. napján szóváltásba keveredett az ügy sértettjével, aki sérelmezte, hogy túl nagy befolyással bír a faluban élő romák között. Ezért a sértett kilátásba helyezte a vádlottnak, hogy megveri. Ezt követően a vádlott és a sértett szülei is vitába keveredtek, majd az utcán a vádlott egy baltával a sértett feje irányába sújtott. A sértett védekezésül a feje fölé tartotta a bal kezét, így a balta azt találta el a csuklótájon. Ezt követően a vádlott még egy ütést mért a sértettre, akit ezúttal a mellkasán talált el. A vádlottat végül édesanyja húzta el a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében maradandó fogyatékosságot eredményező kézsérülést szenvedett el, azonban amennyiben a balta a fejét találja el, a halála is bekövetkezhetett volna.

Az eseményeket követően a vádlott -tartva a sértett rokonságának bosszújától - önként feladta magát a rendőrségen.

A Főügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozza a lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló vádlottal szemben.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: