Kezdődik az élettársát és annak édesanyját megölő nő büntetőpere

Tárgyalás időpontja: 
2015. április 2., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
több emberen elkövetett emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Törvényszék
Tárgyaló: 
Díszterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Kezdődik annak az 52 éves lakitelki illetőségű nőnek a büntetőpere, akit két ember megölésével vádol a Főügyészség.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2004-ben létesített élettársi kapcsolatot a három gyerekes, válófélben lévő, a MÁV-nál váltókezelőként dolgozó sértettel, aki szüleivel, majd apja halálát követően édesanyjával lakott együtt.

2008-tól a vádlott munkahellyel nem rendelkezett, szociális segélyt kapott, emiatt anyagi helyzetük elnehezedett, jelentős pénzintézeti hitelt halmoztak fel. Az élettársak között gyakoriak voltak veszekedések, verekedések, melyekben döntő szerepe volt az alkohol fogyasztásnak. 2009. és 2012. őszén rendőri intézkedésre is sor került a kölcsönös tettlegességük miatt, hol egyikük, hol másikuk orvosi ellátásra is szorult, de feljelentést nem tettek, büntetőeljárás nem indult.

2014. januárjában a vádlott – mivel nem tudta fizetni a pénzintézeti tartozását – attól tartott, hogy tanyája és összes vagyona végrehajtás útján a bank tulajdonába kerül, ezért úgy döntött, hogy a tanyában lévő bútorokat, tárgyakat részben eladja, elajándékozza, részben pedig élettársa lakásába viszi.

2014. január 29-én a sértett és a vádlott felajánlották régi ismerősüknek, hogy ha nincs pénzük, akkor akár ingyen is adnak számukra bútorokat, mert azok feleslegessé váltak.

2014. február elsején került sor arra, hogy négyesben a tanyán lévő holmikat összepakolták és megegyezésük szerint néhány nap múlva került volna sor az elszállításra.

A többszöri találkozásaik során, amikor a vádlott kettesben maradt ismerősével, italozás közben gyűlölettel beszélt mind a sértettről, mind annak édesanyjáról, öngyilkossággal fenyegetőzött, de olyan kijelentéseket is tett, hogy mielőtt végez magával, leszúrja mindkettőt. A kijelentéseket az ismerőse nem vette komolyan, azt a vádlott által elfogyasztott italnak tudta be.

2014. február elsején, a késő esti órákban, italozás közben a vádlott és a sértett között vita alakult ki azon, hogy a tanyán lévő fa értékesítéséből várható pénzt a hitel visszafizetésére fordítsák-e, avagy a sértett édesanyja kapja meg.

A veszekedés során, a nappaliban a sértett indulatosan meglökte a vádlottat, aki nekiesett a forró öntöttvas kandallónak, megégette a bal oldalon az alkarját, arcát, az emlőtájékát és jobb csuklóját is, valamint vérzéses zúzódása keletkezett a bal szemhéjon, horzsolásos sérülés a lábszáron.

A vádlott ettől felindult állapotba került, átment az emeleti konyhába, magához vett egy díszes nyelű, 17,6 cm pengehosszúságú és 23 mm pengeszélességű konyhakést és a szobába távozó élettársa után ment. A neki háttal álló élettársa hátába szúrt a jobb lapocka feletti területen, a jobb váll hátulsó részén, a jobb felkar külső felszínén, a jobb alkaron, majd a vele szembe forduló sértett mellkasának bal oldalára és a bal oldali bordaív alatt a hasfalába döfött. A sértett védekezés nélkül a szúrások elszenvedését követően összeesett és meghalt.

Az emeleti hangoskodásra a földszinti nappaliból kijött a sértett 82 éves édesanyja, őt az ajtóban ugyanazon késsel a vádlott szemben állva négyszer nagy erővel mellkason szúrta, elöl a jobb emlőbimbó irányában, a hónalj területén bal oldalon, a szegycsont felső és alsó harmadában. Szúrt sérülést ejtett a jobb felkaron a könyök felett, metszett sérülést a jobb csuklón, a jobb emlőbimbó alatt, a bal alkar tenyérnyi felszínén. A sértett az ajtóban összeesett és rövid időn belül meghalt.

A vádlott ezt követően az emeleten elmosta a gyilkosság során elhajlott pengéjű véres kést, a hálószobában és a nappaliban lévő fiókokból nagy mennyiségű gyógyszert vett elő és azt öngyilkossági szándékkal pálinkával bevette. A gyógyszerektől a vádlott tudatát elveszítette, őt február 3-án, a kora reggeli órákban az élettársa munkatársai találták meg, rövid időn belül a mentősök rajta gyomormosást végeztek, majd kórházba került és szakszerű orvosi ellátásban részesült. Égési sérülései maradandó fogyatékosság nélkül gyógyultak.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: