ÍTÉLETHIRDETÉS az idegenrendészeti őrizetesek bántalmazásával vádolt férfi ügyében

Tárgyalás időpontja: 
2015. március 2., hétfő 09.00
Ügy tárgya: 
hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmények
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Törvényszék
Tárgyaló: 
fszt. 10. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Ítéletet hirdet a törvényszék annak a 45 éves kiskunhalasi férfinek az ügyében, akit hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással vádol az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2011. január 1. napjától a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Határrendészeti Szolgálat kiskunhalasi őrzött szálláshelyén látott el szolgálatot, mint fegyveres biztonsági őr.

A vádlott a vádiratban foglaltak szerint etnikai hovatartozása miatt 2011. október 7. napján – a fenti szolgálati helyén – bántalmazott egy szudáni állampolgárt, akit többször tarkón ütött, majd a szájába élelmiszert tömött. Ezt követően -október 13. napján - a sértettet ismét bántalmazta, majd ivásra kényszerítette.

Mindezen túlmenően az ügyészség álláspontja szerint a vádlott egy szír állampolgárt, illetve indok nélkül hasba vágott, és arcon ütött két líbiai állampolgárt.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: