Kezdődik az idős lajosmizsei férfit kifosztó vádlottak büntetőpere

Tárgyalás időpontja: 
2015. február 12., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
testi sértés bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Törvényszék
Tárgyaló: 
fszt. 10. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat ismertetésével és a vádlottak kihallgatásával kezdődik az a büntetőper, melynek tárgya egy idős ember bántalmazása és kifosztása.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak (három román és egy magyar állampolgár) elhatározták, hogy kifosztanak egy 69 éves, egyedül élő lajosmizsei férfit.

Ennek megfelelően 2012. augusztus 9. napján 20-21 óra körüli időben érkeztek meg a sértett tanyája közelében lévő "gázútra", ahol az I.r. és a II.r. vádlott a gépkocsiból kiszállt annak érdekében, hogy a bűncselekményt véghezvigye. III.r. és IV.r. vádlottak addig a közelben várakoztak.

Az I.r. és a II.r. vádlottak - miután a sötétben megtalálták a sértett tanyáját -, észlelték, hogy a sértett otthon van, tv-t néz, így a cselekményükkel felhagytak és erről 21 óra 16 perckor a gépkocsiban várakozó társaikat is tájékoztatták.

Végül abban állapodtak meg mind a négyen, hogy mindenképpen megszerzik a sértett pénzét.

A III.r. vádlott a gépkocsiban maradt, míg I.r., II.r. és IV.r. vádlottak a kezükre kesztyűt, illetve zoknit húztak és visszamentek a sértett tanyájához.

A sértett 22 óra 10 percet követően a tv-t lekapcsolta és lefeküdt aludni.

I.r., II.r. és IV.r. vádlottak ekkor anyagi haszonszerzés végett a nem zárt bejárati ajtón keresztül behatoltak a sértett lakásába.

A zajra felébredő sértettet I.r. és II.r. vádlottak az ágyra szorították, a fejére egy takarót nyomtak, míg IV.r. vádlott az ágy melletti éjjeli szekrényben kutatott.

A sértett közben segítségért kiáltott, menekülni próbált, de az I.r. és II.r. vádlottak továbbra is lefogták őt, illetve az I.r. vádlott a takarót a fejére szorította. Annak érdekében, hogy a sértettet hallgatásra bírja, a kezén lévő zoknit - a sértettre borított paplan alá nyúlva - a sértett szájába dugta és a torkán lenyomta. A sértett ettől fulladozni kezdett, az I.r. vádlott ujját megharapta, ezért az I.r. vádlott felhagyott azzal, hogy a zoknit továbbra is a sértett torkába nyomja.

Közben a IV.r. vádlott a sértettet a fején, az oldalán ököllel ütlegelte. A sértett az ütések elől próbált elmozdulni, mely során a bal keze kikerült a paplan alól. Ekkor a bal csuklójára a IV.r. vádlott a sértett nadrágszíját rákötötte.

A bántalmazást akkor hagyták abba, amikor a sértett halottnak tettette magát.

Ezt követően a vádlottak a lakásban kutatást végeztek, mely eredményeként az I.r. vádlott egy borítékból 1.000.000,-Ft-ot vett magához, míg IV.r. vádlott 7.000,-Ft értékben aprópénzt talált, illetve egy 4.000,-Ft értékű rádiós magnót hozott el.

Így a sértettnek összesen 1.011.000,-Ft kárt okoztak.

A cselekmény után, 22 óra 36 percet követően a III.r. vádlott szállította el őket a helyszínről.

A III.r. és a IV.r. vádlottak 2012. augusztus 10. napján a hajnali órákban hazamentek Romániába.

A sértett - amikor már észlelte, hogy az elkövetők eltávoztak - a szomszéd tanyában kért segítséget, majd 2012. augusztus 9. napján 23 óra 26 perckor bejelentést tettek a rendőrségen.

A sértett - az i.ü. orvosszakértői vélemény szerint - az orr lágyrész zúzódását és horzsolását, a bal szem körül pápaszem hematomát, az arc többszörös lágyrész zúzódását bevérzéssel, a nyakon többszörös véraláfutást, agyrázkódást, a mellkasfal lágyrész zúzódását a jobb oldali X-XI. bordák törésével szenvedte el.

A sérülések büntetőjogi gyógytartama 8 napon túli, tényleges gyógytartam 6 hét.

Súlyosabb sérülésként jelentős elmozdulással járó bordatörés, következményes lég- és vérmell kialakulása jöhetett volna létre, amely életveszélyes állapotot eredményezett volna. Ennek elmaradása nem az elkövetőkön múlhatott.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: