Tárgyalja a Kecskeméti Törvényszék annak a 63 éves helvéciai férfinek a büntetőügyét, akit emberölés bűntettével vádol a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség

Tárgyalás időpontja: 
2013. október 14., hétfő 09.00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Törvényszék
Tárgyaló: 
fszt. 12. számú tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat megállapítása szerint a vádlott skrizoféniában szenved, melynek lényege, hogy magatartását téves eszméi irányítják és a bűncselekmény elkövetésekor magatartása következményeit képtelen volt felismerni.

A vádiratban írtak szerint a vádlott az utcájában lakó sértettet olyan személynek vélte, aki egy csoport tagjaként az életére tört. Ezért 2013. május 18. napján a délutáni órákban – amikor a háza előtti útszakaszon kaszált – az előtte segédmotoros kerékpáron elhaladó sértettet a kezében tartott kaszával hasba szúrta, melynek következtében nevezett a motorról leesett, és perceken belül a helyszínen elhalálozott. Halálát belső sérülések okozták.

A vádlott ideiglenes kényszergyógykezelés alatt áll.

A tárgyaláson a bizonyítási eljárás eredményeként határozathozatalra is sor kerülhet.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Várhatóan HATÁROZATHIRDETÉS LESZ!

Eljáró bíróság: