2013. március 13. napján hirdetett ítéletet a Kiskunhalasi Járásbíróság abban a büntetőügyben, melynek tárgyát szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények képezik.

Tárgyalás időpontja: 
2013. október 8., kedd 13.30
Ügy tárgya: 
szemérem elleni erőszak bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Kecskeméti Törvényszék
Tárgyaló: 
fszt. 12. számú tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

2013. március 13. napján hirdetett ítéletet a Kiskunhalasi Járásbíróság abban a büntetőügyben, melynek tárgyát szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények képezik. Az ügyben a bíróság zárt tárgyalást rendelt el, az ítélethirdetés azonban nyilvános volt.

A vádirat szerint az ügy három vádlottja a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek kiskunhalasi otthonában dolgozott ápolóként, ahol az I.r. vádlott 2009 nyara és 2010 januárja között hat alkalommal – részben a szubintenzív szobában, részben pedig a fürdőszobában - fajtalankodott egy, az otthonban ápolt kóros elmeállapotú sértettel, akit megkötözött és a szájába zsebkendőt tett.

A vádirat a II.r. vádlottat azzal vádolja, hogy az egyik – szintén kóros elmeállapotú – gondozottat megütötte és megrugdosta, a III.r. vádlottat pedig azzal, hogy jogtalan haszonszerzés végett bántalmazással, illetve azzal fenyegetve arra kényszerített két másik – részben szintén kóros elmeállapotú – gondozottat, hogy neki élelmet vásároljanak, egy harmadikat pedig bántalmazott.

A bíróság az I.r. és a II.r. vádlottak bűnösségét megállapította, míg a III.r. vádlottat felmentette a vád alól.

Az I.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében, a II.r. vádlottat pedig testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért az I.r. vádlottat 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, a II.r. vádlottat pedig 8 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a jogosultak fellebbezést jelentettek be, ezért az eljárás a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Határozathirdetés lesz!

Eljáró bíróság: