Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken a 28 vádlott büntetőügye

Tárgyalás időpontja: 
2013. július 3., szerda 09.00
Ügy tárgya: 
adócsalás bűntette
Tárgyaló: 
Díszterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken annak a 28 vádlottnak a büntetőügye, akik ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénzmosás bűntette, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken annak a 28 vádlottnak a büntetőügye, akik ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénzmosás bűntette, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot

A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott – utólag közelebbről már meg nem határozható időpontban és körülmények között – 2005. évben úgy határozott, hogy akként tesz szert rendszeres jogtalan anyagi haszonra, hogy Kiskunfélegyházán úgynevezett „számlagyárat” hoz létre és működtet.

E tevékenység lényege az volt, hogy az I.r. vádlott az erre igényt mutató „megrendelők” (különböző gazdálkodó szervezetek) részére – általa is előre tudott módon adócsalás elkövetéséhez – úgy nyújt segítséget, hogy létező gazdasági társaságok nevében állít/állíttat ki valótlan tartalmú, fiktív számlákat, amelyeket – anyagi ellenszolgáltatás fejében – eljuttat a megrendelők felé, akik az általuk is tudottan fiktív számlákat könyvelésükbe beállítják, ezt követően pedig adóbevallásaikat a fiktív számlák figyelembe vételével, valótlan tartalommal készítik el, majd nyújtják be az adóhatósághoz, és ezáltal adófizetési kötelezettségüket csökkentik különböző adónemekben.

Az I.r. vádlott a vádbeli időszakban – 2005-2010 évek - az érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok nevében különböző összegekről fiktív számlákat állított/állíttatott ki a számlákat megrendelő gazdálkodó szervezetek és egyéni vállalkozók részére. Az I.r. vádlott érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok nagyszámú gazdasági társasággal és egyéni vállalkozóval álltak nem valós üzleti kapcsolatban, mely során egymás között rendszeresen pénzügyi tranzakciókat hajtottak végre.

A fiktív számlát „megrendelő” gazdálkodók a valótlan tartalmú számlákon szereplő különféle pénzösszegeket átutalták az I.r. vádlott által megadott gazdasági társaságok bankszámláira, majd azt I.r. vádlott utasítására, a pénzfelvételre jogosult vádlott-társ – jellemzően az utalás napján – készpénzben felvette a gazdasági társaság bankszámlájáról. A pénzt felvevő személy a felvett pénzösszegeket ezt követően átadta I. r. vádlottnak, aki a jutaléka levonását követően a megmaradt pénzösszeget visszaadta a számlát megrendelő vállalkozások képviselőjének vagy tulajdonosának.

Készpénzfizetési számlák esetében a számlákat megrendelő számlabefogadók az I. r. vádlottal előzetesen megbeszélt összeget – a bruttó számlák 5-20%-át – fizették ki a számlák átvételekor az I. r. vádlottnak, vagy valamelyik megbízottjának.

Az I.r. vádlott érdekeltségi körébe a vádbeli időszakban 23 gazdasági társaságok tartozott.

A gazdasági társaságok tulajdonosi köre jelentős átfedést mutatott. A gazdasági társaságok tulajdonosai és képviselői külföldi, elsősorban ukrán és szerb állampolgárok voltak. A társaságok jelentős részében a kézbesítési megbízott I. r. válott, illetve az irányítása alá tartozó vádlott társak voltak. A számlakibocsátó gazdasági társaságok tényleges irányítását az I. r. vádlott látta el, illetve rendelkezett a társaságok bankszámlájára utalt pénz felhasználásáról. A társaságok egy része viszonylag rövid „élettartamú” volt, a cégekkel szemben a nagy összegű adótartozás miatt felszámolási eljárás elrendelésére került sor.

A fenti gazdasági társaságokkal kapcsolatosan elkövetett adócsalás bűncselekményekből származó jövedelmük legalizálása érdekében az I. r. vádlott és több társa az adóhatóság felé személyi jövedelemadó (továbbiakban SZJA) adónemben, több adóéven keresztül kiugróan magas értékű fiktív személyi jövedelemadó bevallásokat tettek, melyek alapjait az I. r. vádlott által a „foglalkoztató” gazdasági társaságok számlájára történő készpénzbefizetés, illetve az ezen számlákról a magánszemélyek részére történő banki átutalás biztosított.

Az I. r. vádlott által a „foglalkoztató” gazdasági társaságok számlájára teljesített készpénzbefizetések és átutalások a vádlottak által elkövetett adócsalás bűncselekményekből származnak. A vádbeli időszakban összesen 181.136.220 Ft összegű nettó bérjövedelem (munkabér, prémium, végkielégítés) átutalása történt meg a vádlottak részére.

Az adócsalás, valamint a pénzmosás elkövetéséhez felhasznált gazdasági társaságokat egy személyi kör működtette, akik I. r. vádlott utasításainak megfelelően végezték a fiktív számlák értékesítését, a beérkező összegek elosztását, valamint a befogadó gazdasági társaságok képviselői részére történő készpénzek „visszajuttatását”.

Az előzőekben részletezett tevékenységet a vádlottak szervezetten, hosszabb időn keresztül végezték, oly módon, hogy egymás között a feladatokat összehangolták, megosztották. A bűnszervezetet az I. r. vádlott hozta létre a bűncselekmények elkövetése érdekében. Felkutatott olyan személyeket, akik gazdasági társaságokat hoztak létre annak érdekében, hogy azok felhasználásával bűncselekményt kövessenek el – számlagyárat működtessenek. A bűnözői csoport tagjai egymással telefonon és e-mailben is tartották a kapcsolatot. A bűnszervezet működését a jól szervezettség és összehangoltság jellemezte, a csoport hosszabb időre alakult. A cselekményeket a társaságok megalapításától, külföldi tagok, illetve ügyvezetők beszervezésétől, kézbesítési megbízottak felkutatásától, a cégek eladásától, a bankszámlák feletti rendelkezési jogosultságtól, készpénzfelvételektől és a számlák kiállításáig kiterjedően a legapróbb részletekre is megtervezték, és ez alapján hajtották végre.

A fent részletezett láncolaton keresztül szerzett pénzeszközöket a vádlottak a bűnszervezet működésére, valamint a hálózatba szervezett fiktív gazdasági társaságok fenntartására, illetve a bűnszervezetben tevékenységet végző személyek díjazására fordították. Az adócsalások elkövetéséből származó összegek eredetét az elkövetők, a hálózatban található gazdasági társaságok közötti sorozatos banki átutalások útján kísérelték meg leplezni, illetve a bűncselekmények elkövetéséből származó jövedelmüket kiugróan magas értékű, fiktív személyi jövedelemadó bevallások benyújtásával kísérelték meg legalizálni.

A bűnszervezetet I. r. vádlott hozta létre, a bűnszervezet munkáját szervezte és koordinálta, részt vett a készpénzek felvételében, valamint a pénznek a befogadó társaságok képviselői részére történő „visszajuttatásában”. Több esetben a bűnszervezetben szereplő fiktív gazdasági társaságok korábbi képviselője volt, illetve több gazdasági társaság esetében a kézbesítési megbízotti teendőket is I. r. vádlott látta el. A számlakibocsátó társaságok esetében a társaságok bankszámlái felett rendelkezési jogosultsággal bírt, és tulajdonosként rendelkezett a bűnszervezetbe bevont fiktív gazdasági társaságok felett.

Az I. r. vádlott irányította a szervezet számla kiállítási tevékenységét. Döntött a gazdasági társaságok megalapításáról, az ügyvezetők, kézbesítési megbízottak, bankszámla feletti rendelkezési joggal bírók személyéről, majd ezt követően utasításokat adott társainak a számlák kiállítására, pénzfelvételekre és átutalásokra. Utasításai alapján került sor a számlagyárban résztvevő gazdasági társaságok bankszámlájáról történő pénzfelvételekre, majd döntött a megszerzett pénz rendeltetéséről. Intézkedett az átutalásos számlák esetében a fiktív számlák kiállításának költségén kívüli összegek számlabefogadó társaságok vezetői részére történő visszafizetésről. I. r. vádlott egyezett meg a számlabefogadó gazdasági társaságok vezetőivel, illetve képviselőivel a fiktív számlák kiállításának körülményeiről. Mindezek alapján az I. r. vádlott irányította a bűnszervezetet, amelyben II. r., III. r., IV. r., V. r., XXII. r., XXIV. r. és XXVII. r. vádlottak tagként vettek részt.

Eljáró bíróság: