Kocsmában rabolt, 5 évre ítélték

A Kiskőrösi Járásbíróság előkészítő ülésen 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 35 éves soltvadkerti férfit, akivel szemben több bűncselekmény (rablás, személyi szabadság megsértése, zaklatás, egyedi azonosító jellel visszaélés, jármű önkényes elvétele, garázdaság, testi sértés és kábítószer birtoklása) miatt emelt vádat a Kiskőrösi Járási Ügyészség.

A férfi miután egy korábbi büntetéséből feltételesen szabadult, betért egy soltvadkerti sörözőbe, ahol azt közölte a pultossal, hogy a napokban szabadult, és korábban már embert is ölt. Két héttel később, 2020. június 8-án ismét betért a sörözőbe, ahonnan ittassága miatt kiküldték, ezért az utcán a pultost megöléssel fenyegette és egy sörös üveget, továbbá egy poharat a földhöz vágott. Még aznap visszatért, azonban ittassága miatt nem szolgálták ki, mire a pultot a vendégtértől elválasztó csapóajtót benyomta, majd a pultos nőt maga előtt tolva a hűtőhöz lépett, ahonnan egy üveg sört és egy csomag mogyorót vett magához, aztán fizetés nélkül távozott.

A fentieken túlmenően a vádlott egy veszekedés során az élettársát megütötte, mert a nő át akart menni az édesanyjához, egy korábbi élettársát pedig megöléssel fenyegette meg, mert nem engedte be a lakásába.

Az eljárás során fény derült arra is, hogy a munkáltatójától két autót elvitt, melyekre hamis rendszámot szerelt fel, a lakásán pedig kannabiszt foglaltak le.

A vádlott a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható, annak letöltését megkezdte.

Az ítélet jogerős.

Kecskemét, 2021. október 13.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya