5 év fegyház a kiskunhalasi rablónak

A Kiskunhalasi Járásbíróság 5 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 19 éves kiskunhalasi férfit, akivel szemben négy bűncselekmény miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

Az ítélet szerint a vádlott 2019. május 23. napján Kiskunhalason a Kossuth utca és a Jósika utca kereszteződésében egy 14 éves fiútól akart pénzt kérni, aki ezt megtagadta. Ezután a vádlott követte a sértettet, majd rákiáltott, hogy pakolja ki amilye van, vagy megszúrja. A sértett ekkor futásnak eredt, hogy segítséget kérjen, a vádlott azonba kerékpárral üldözte és a nála tartott késsel kaszáló, szúró mozdulatokat tett. A sértettnek végül sikerült elmenekülnie a közeli Gimnáziumba.

A bíróság a vádlott bűnösségét garázdaságban is megállapította, mert 2019. április 10. napján a saját lakásával szemben található ház ablakát minden előzmény nélkül, - meg nem határozható okból – betörte.

A vádlott mindezen túlmenően 2019. május 8.-án egy ház udvarától sarokcsiszolót lopott el, amit ezután értékesített.

A vádlottnál elfogásakor kábítószert (zsálya) találtak, amit – az eljárás során ismeretlenül maradt személytől – saját fogyasztásra vásárolt.

A bíróság a vádlott bűnösségét felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletében, garázdaság, lopásban és kábítószer birtoklásában állapította meg.

Az ítélet nem jogerős.

Kecskemét, 2020. szeptember 11.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya