Ítélet jármű önkényes elvétele és megrongálása miatt indult ügyben

A Kiskunhalasi Járásbíróság jármű önkényes elvétele, egyedi azonosító jellel visszaélés és rongálás bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 28 éves kiskunhalasi férfit.

Az ítélet szerint a vádlott 2019. január 7. napján Kiskunhalason jogtalan használat céljából beült egy élelmiszerbolt előtt parkoló lezáratlan gépkocsiba, és azt a benne hagyott indítókulccsal beindította. Az autóval Kiskunhalason közlekedett, oly módon, hogy a rendszámát megváltoztatta (egy másik gépkocsi hatósági jelzését helyezte át) . A gépkocsiban kevés volt az üzemanyag, ezért egy benzinkútra hajtott ahol -fizetés szándéka nélkül – 37,3 liter gázolajat tankolt. A tankolást követően az üzemanyagtöltő pisztolyt nem tette vissza a helyére, hanem beakasztotta a gépjármű töltőnyílásába, majd nagy sebességgel elhajtott. Ennek következtében az üzemanyagtöltő pisztolyt magával rántotta, ezzel a kútoszlopban 3.543.808 forint kárt okozott. A vádlott ezt követően a jeges úton egy betonoszlopnak ütközött, a gépkocsiban 450.000 forint kárt okozva.

A bíróság a vádlott pártfogó felügyeletét is elrendelte, valamint kártérítés megfizetésére is kötelezte.

Az ítélettel szemben az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére, így az nem jogerős.

Kecskemét, 2020. július 1.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya