Letartóztatásbban az embercsempészésssel gyanúsított ukrán férfi

A Kiskunhalasi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy embercsempészéssel gyanúsított ukrán állampolgárásgú férfi letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított, 2020. március 9. napján, az esti órákban, szándékosan segítséget nyújtott öt  –korábban illegálisan Szerbiából Magyarországra szökött - szír állampolgárnak abban, hogy ők jogszabályi rendelkezések megszegésével Ausztriába jussanak.

Gyanúsított a migráns személyeket a szerb-magyar államhatár eddig ismeretlen szakaszán, az általa vezetett személygépkocsiba felvette és megkezdte tovább szállításukat Ausztriába. Ennek során 2020. március 09. napján 22 óra 50 perckor a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóság Bajai Kirendeltségének járőrei Kiskunhalason közúti ellenőrzés alá vonták a járművet és az azt vezető gyanúsítottat. Ennek során megállapították, hogy a szír állampolgárok semmilyen személyazonosságot, illetve jogszerű tartózkodást igazoló okirattal nem rendelkeznek.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el.

A döntés végleges.

Kecskemét, 2020. március 13.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya