Letartóztatásban az élettársa megölésével gyanúsított nő

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak az 51 éves kecskeméti nőnek, akit emberöléssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint az ügy sértettje 2019.február 24-én 18 óra körül ittasan állapotban, a kerítésen átmászva bement egy férfi ismerőse lakásába, ahol élettársa, a gyanúsított is tartózkodott. A sértett és a gyanúsított között féltékenységi vita alakult ki, amelynek során a sértett arcon ütötte a gyanúsítottat, akinek az ütés következtében eltört az orra. Ekkor a sértett ismerőse haragjában magához vett egy kalapácsot, amellyel az ágy szélén ülő, majd a földön fekvő sértettre többször lesújtott. Ezt követően a gyanúsított a korábbi bántalmazás miatti haragjában hosszasan ütni, fojtogatni kezdte a kalapácsütések hatására védekezésre képtelen sértettet. A férfi a kalapácsütések és az ezt követő ütlegelés következtében a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított letartóztatását a járásbíróság a jelenlétének biztosítása érdekében rendelte el, mivel esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A sértettre kalapáccsal támadó férfi 2019. február 27. napjától letartóztatásban van.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg ellene a gyanúsított és védője fellebbeztek, amelyről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Kecskemét, 2019. június 4.

A Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya