Letartóztatásban egy üzlet dolgozóinak bántalmazásával gyanúsított férfi

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 24 éves kiskunfélegyházi férfinak a letartóztatását, akit rablás elkövetésével gyanúsítanak.

A férfi a megalapozott gyanú szerint 2019. február 5. napján 13 óra körüli időben egy kiskunfélegyházi üzletből 15.000.-Ft értékben borotvafejet, borotvakészüléket és egyéb kozmetikai cikkeket próbált meg ellopni, úgy, hogy azokat a zsebeibe rejtette. Majd távozni szeretett volna, azonban az egyik áruvédelmi eszköz a pénztárnál bejelzett, ezért az üzlet dolgozói a gyanúsítottat a kijáratnál feltartóztatták. A férfi az eltulajdonított pipere termékek egy részét önként átadta, azonban a zsebében továbbra is maradt egy after shave, amelynek megtartása érdekében ellökte az őt feltartóztatni szándékozó biztonsági őrt, illetve az üzlet két női dolgozóját is, majd elfutott a helyszínről.

A járásbíróság a büntetett előéletű férfi letartóztatását a jelenléte biztosítása és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el, mivel esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye is.

A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették, ezért a végzés véglegessé vált.

Kecskemét, 2019. február 11.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya