Tárgyalási jegyzék

rongálás vétsége

2016. november 23., szerda 13.00
Kiskunhalasi Járásbíróság
Fszt. 15.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak 2016. április 20.

költségvetési csalás bűntette, magánokirat-hamisítás vétsége

2016. november 23., szerda 08.30
Kecskeméti Törvényszék
Fsz. 12.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2007-2010.

rablás bűntette

2016. november 23., szerda 13.30
Kecskeméti Járásbíróság
Díszterem

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott (21 éves kecskeméti férfi) 2016. március 13. napján 18 óra 00 perc és 2016. március 14. napján 8 óra 30 perc közötti időben a kerítésen átmászva bement a 86 éves sértett udvarába, majd ajtófeszítés módszerével bement a lakóházba.

rablás bűntette

2016. november 23., szerda 10.00
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 123.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak 2015 júniusában (az utcán, illetve a Köztemetőben) három idős embert is megtámadtak, hogy értékeiket megszerezzék. Ennek során összesen mintegy 50.000,- forintnyi értéket tulajdonítottak el a sértettektől.

állatkínzás bűntette

2016. november 23., szerda 08.30
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 133.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak a (egy 33 éves férfi, illetve egy 33 éves nő) a közös lakóhelyükül szolgáló ingatlanban összesen 8 Cane corso fajtájú, valamint egy keverék kutyát tartottak.

embercsempészés bűntette

2016. november 22., kedd 08.30
Kecskeméti Járásbíróság
131. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak (magyar, szerb, szír és tunéziai állampolgárok) országhatárokon átnyúló embercsempészéssel kapcsolatos bűnszervezetben tevékenykedtek, melyet az I.r. - szír-magyar kettős állampolgárságú – vádlott irányított.

kényszerítés bűntette és más bűncselekmények

2016. november 22., kedd 08.30
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 123.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak Kecskeméten 2013. október 23. napja és 26. napja között – előzetes letartóztatásban töltött idő alatt – több alkalommal bántalmazták, valamint az I., II., III. és IV.

hűtlen kezelés bűntette

2016. november 15., kedd 08.30
Kecskeméti Járásbíróság
Díszterem

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet működésével kapcsolatos ügy.

A Kecskeméti Törvényszék a vádlottak kihallgatásával folytatja annak a 75 vádlottnak a tárgyalását, akiket hűtlen kezelés bűntettével vádol a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a 636 oldalas vádiratában.

bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények

2016. november 15., kedd 08.30
Kecskeméti Törvényszék
fszt. 10.

A lehallgatási anyag lejátszásával folytatódik az úgynevezett gabonás ügy.

vesztegetés elfogadásának bűntette

2016. november 16., szerda 13.30
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 101.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2012. április 1. napjától autószerelő munkakörben dolgozott közalkalmazottként.

rablás bűntette

2016. november 14., hétfő 08.30
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 122.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak 2015. július 10.

emberölés bűntette

2016. november 8., kedd 08.30
Kecskeméti Törvényszék
fszt. 10.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott és a vele jó viszonyban lévő sértett között vita alakult ki, mert a sértett a tulajdonában álló földterületet nem kívánta eladni a vádlottnak.

emberölés bűntette

2016. november 3., csütörtök 13.30
Kecskeméti Törvényszék
fszt. 10.

A vádirat szerint a vádlott személyiségzavarban szenved, 2004. óta rendszeres pszichiátriai kezelés alatt áll.

rablás bűntette

2016. november 3., csütörtök 08.30
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 126.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2016. január 24. napján Kecskeméten, a Nyíl utcában kerékpárral közlekedett, amikor észrevette a gyalogosan haladó sértettet. Amikor a sértett mellé ért, lerántotta a válláról a táskáját.

rablás bűntette és más bűncselekmények

2016. november 2., szerda 13.30
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 101.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2015. február 19. napján, az éjszakai órákban két kecskeméti ingatlanba is behatolt, hogy onnan értékeket tulajdonítson el.

rablás bűntette és más bűncselekmények

2016. november 2., szerda 08.30
Kecskeméti Járásbíróság
Díszterem

A vádirati tényállás lényege szerint az I. r. vádlott 2015. február 15. napján, Kecskeméten, a Festő utcában kinyitotta egy személygépkocsi ajtaját, melyben egy férfi ült a vezető ülésen.

emberölés bűntette

2016. október 24., hétfő 08.30
Kecskeméti Törvényszék
fszt. 10.

Az elmeorvos szakértők meghallgatásával, majd – a bizonyítás alakulásának függvényében – a perbeszédekkel folytatódik annak a 40 éves bajai nőnek a tárgyalása, akit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádol az ügyészség.

állatkínzás bűntette

2016. október 25., kedd 14.00
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 126.

A vádirat lényege szerint a vádlott (62 éves kecskeméti férfi) 2014. szeptember 7. napján engedély nélkül tartott és lőfegyvernek minősülő légpuskával fejbe lőtte a vele haragos viszonyban álló szomszédjának macskáját.

kuruzslás és csalás bűntette

2016. október 27., csütörtök 13.00
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 126.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2009. évtől 2011. évig – illetve egy sértett esetében már 2007.

gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és más bűncselekmények

2016. október 18., kedd 08.30
Kecskeméti Törvényszék
Fsz. 25.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2015. január 14-én napközben folyamatosan alkoholt fogyasztott, majd a kora esti órákban Kecskemétről Lajosmizsére akart busszal utazni.

vesztegetés bűntette és más bűncselekmény

2016. október 19., szerda 09.00
Kecskeméti Járásbíróság
131. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a II. r. vádlott unokaöccse 2010. december 30. napján kölcsönszerződést kötött egy takarékszövetkezettel, melynek értelmében pénzintézet 500.000.000 Ft kölcsönt nyújtott projektfinanszírozási céllal.

kuruzslás és csalás bűntette

2016. október 17., hétfő 13.30
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 126.

vádirat lényege szerint a vádlott 2009. évtől 2011. évig – illetve egy sértett esetében már 2007.

hulladékgazdálko ás rendje megsértésének bűntette

2016. október 11., kedd 13.00
Kecskeméti Járásbíróság
131. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott -40 éves kecskeméti férfi – 2014. május 26. napján a Kecskemét, Belsőnyír erdős területre az emberi egészségre veszélyes hulladékot (műanyag hordók, spray palackok, festékes kanna és doboz – helyezett el engedély nélkül.

kábitószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények

2016. október 10., hétfő 13.00
Kecskeméti Járásbíróság
131. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak - egy 31 és egy 30 éves kecskeméti férfi, valamint egy 20 éves kecskeméti nő) kábítószert, valamint pszichotrop anyagot (az I.r. vádlott cannabist, a II.r. vádlott marihuánát, a III.r. vádlott pedig zsályát) tartottak , illetve értékesítettek.

állatkínzás bűntette

2016. október 10., hétfő 08.30
Kecskeméti Járásbíróság
I. emelet 101.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak – akik élettársak – a kerekegyházi tanyájukon 3 kutyát tartottak. Az állatoknak megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet és vizet nem biztosítottak. Az I. r. vádlott 2014 decemberében BV.