Sajtóközlemény

2017. június 16.

A Kecskeméti Járásbíróság jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 16 éves férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017 februárja és áprilisa között négy alkalommal vitt el lezárt kerékpárokat a kecskeméti távolsági buszpályaudvarról, a Bács-Kiskun Megyei Kórház előtti kerékpártárolóból és egy kecskeméti lépcsőházból.

2017. június 7.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 28 éves román férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. június 4-én a kecskeméti buszpályaudvaron egy férfitől cigarettát és tüzet kért, majd fenyegetően megkérdezte tőle, hogy van-e nála pénz.

2017. június 7.

A Kecskeméti Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a 40 éves román állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1996. szeptember 22-én -azóta elhunyt társával együtt - egy kiskunfélegyházi lakásba bement és ott több késszúrással megölt egy férfit, majd ezt követően a házból videomagnót és arany ékszereket vitt el.

2017. május 24.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája nem jogerősen egy hónap időtartamra elrendelte annak a 61 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. december 20. napja és 2017. március 7.

2017. május 18.

A Kecskeméti Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetéséig fenntartotta a parndorfi ügy vádlottainak előzetes letartóztatását.

2017. május 15.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. május 5-én több alkalommal ököllel arcon, vállon és a szeme alatt megütötte, valamint homlokon fejelte az ügy sértettet, aki ennek következtében könnyebben megsérült.

2017. május 9.

A Kecskeméti Törvényszék letartóztatta azt a 36 éves bolgár férfit, aki a parndorfi ügy VI.r. vádlottja.

Az ügyészség a férfit bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolja, mert álláspontja szerint társaival közreműködött szír, afgán, iraki és iráni migránsok Németországba történő szállításának megszervezésében.

2017. május 8.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a 38 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy otthonában egy kettő éves kislányt a zuhanyzóban szándékosan leforrázott. A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a szakszerű és gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

2017. április 26.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017.

2017. április 21.

A „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” nevű ÁROP-1.2.18/A-2013-2013. számú projekt célja az igazságszolgáltatás belső működési hatékonyságának javítása volt az előzetesen kidolgozott, minden pályázó törvényszéken egységesen alkalmazandó módszertanok segítségével.