Sajtóközlemény

2017. augusztus 22.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 37 éves kiskunfélegyházi férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017.augusztus 18-án 19 óra körüli időben, ittas állapotban odament egy kiskunfélegyházi ingatlan előtti padon ülő férfihez és nőhöz.

2017. augusztus 21.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 51 éves kerekegyházi férfinak az előzetes letartóztatását, akit sanyargatással elkövetett kényszermunkával gyanúsítanak.

2017. augusztus 21.

A Kecskeméti Járásbíróság jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 24 éves nagykőrösi férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. január 16-án 16 óra 40 perc körüli időben egy kecskeméti kereszteződésben a gyalogosan haladó hölgy táskáját a hölgy válláról a táska szíjánál fogva megragadta és megpróbálta azt elszakítani.

2017. augusztus 18.

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak az 51 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. április elején fiával együtt egy kerekegyházi férfit tanyájára hívott alkalmi munkavégzés ígéretével. A gyanúsított, illetve a fia azonban munkabér megfizetése helyett 2017.

2017. augusztus 18.

A Kecskeméti Járásbíróság jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 17 éves román állampolgárságú fiúnak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy sofőrként két, szintén román állampolgárságú társával együtt 2016. augusztus 15-én 25 migráns személynek próbált meg először Magyarországon belüli, majd Ausztriába jutásához segítséget nyújtani.

2017. augusztus 16.

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 25 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017.

2017. augusztus 16.

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 21 éves román állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. augusztus 12-én 0 óra 10 perc körüli időben fiatalkorú társával együtt Kerekegyházán a padon ülő két férfihoz odament és megkérdezte, hogy mennyi az idő.

2017. augusztus 16.

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 15 és 16 éves fiúnak az előzetes letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2017.augusztus 4-én 1 óra 45 perc körüli időben egy kiskunhalasi kereszteződésben egy hölgytől pénzt követeltek, majd a sértett válláról erőszakkal lerángatták a táskáját és ellökték őt.

2017. augusztus 16.

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 37 éves bolgár állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő társával együtt 2017.

2017. augusztus 4.

A Kecskeméti Járásbíróság jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 21 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. július 24-én egy tiszakécskei ingatlanba – bejárati ajtajának betörését követően – bement, majd 5.000.-Ft értékben késeket tulajdonított el.