Tájékoztató a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatályba lépése miatt 2018. január 1-jén bekövetkező egyes változásokról

II. hatáskör, illetékesség 2. rész

Mint ahogy azt korábbi tájékoztatásunkból már láthatták, a Kp. differenciált hatáskör telepítése folytán az ügyek súlyától, bonyolultságától függően bizonyos pertípusok kizárólag a Fővárosi Törvényszék előtt indulhatnak (pl. Magyar Nemzeti Bank közigazgatási tevékenységével kapcsolatos perek; gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos perek; minősített adatok megismerésével kapcsolatos perek stb...). A jogalkotó nem élt azzal a lehetősséggel, hogy összeghatártól tegye függővé a hatáskör telepítést, az alperes közigazgatási szerv személyéhez vagy az érintett tárgykörhöz (légi közlekedés), jog (gyülekezés) kapcsolás a szabályozás elve.

A regionális illetékességi szabályok bevezetése folytán – a társadalombiztosítási, szociális vagy gyermekvédelmi ellátással, illetve állami foglalkoztatási szerv által nyújtott ellátással vagy támogatással kapcsolatos és a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perek kivételével – országos szinten 8 elsőfokú közigazgatási és munkaügyi bíróság lesz illetékes, több megyére kiterjedő illetékességgel.

A regionális illetékességgel eljáró KMB-k a térképes mellékletben láthatóak.

CsatolmányMéret
226.44 KB